Halál

Az élet és a halál között asszimetria fedezhető fel. Míg a sejtek és szervezetek elpusztulhatnak, addig ez nem figyelhető meg a nem-élő anyagoknál (spontán generáció), amit Louis Pasteur fedezett fel a 19. században. Minket, embereket általában egy személy élete és halála foglalkoztat, nem pedig alkotóelemeinek halála.

A halál pontos pillanatának megállapítása számos ok miatt fontos. Egy törvényes álláspontból megerősíti a halál megegyezéses idejét, és hozzásegíti a személyt végrendeletének teljesítéséhez. A halál pontos pillanatának megállapítása a szervátültetések esetében fontosabb, mivel a transzplantálandó szerveket (természetesen az agy kivételével) a test halála után olyan gyorsan ki kell venni, amilyen gyorsan csak lehet.



Történelmi szempontból a halál pontos pillanatának meghatározására tett kísérletünk problémákba ütközne. A halált már egyszer definiálták, mint a szívdobogás (szív leállása) és a lélegzés megszűnését, de a CPR kifejlesztése és az azonnali defibrilláció kihívást állított elénk. Az előző meghatározás elégtelen lett. A halál korábbi definícióját most "klinikai halálnak" nevezik, és miután ez beáll, a légzés és szívverés néhány esetben újraindítható. Olyan események, melyek a múltban visszavonhatatlanul a halandósághoz kapcsolódtak, most hatástalanok; még a szív és a tüdők működése nélkül is képes egy személy életben maradni különféle berendezések segítségével. Továbbá egyre több olyan ember van, aki gyorsan kilehelné a lelkét, ha nem sikerülne a szervátültetésük, vagy a pacemakerük elromlana. Manapság ha szükség van a halál pillanatának meghatározására, az orvosok és halottkémek általában az "agyhalál", vagy a "biológiai halál" kifejezésekhez fordulnak: az emberek akkor számítanak halottnak, ha abbamarad agyuk elektromos tevékenysége (tartós vegetatív állapot lép fel). Feltételezik, hogy az elektromos aktivitás megszűnése a tudatosság végét jelzi. Akárhogyis, az öntudat felfüggesztésének állandónak kell lennie, nem pedig átmenetinek, mint alvás közben, vagy különösen kómában. Alvás esetében az EEG könnyen megállapítja a különbséget.

Az agyműködés a személyiség egyik fontos feltétele. "Ha úgy tűnik, beállt az agyhalál ... se büntetőjogi, se polgári tehertételt nem von maga után az életfenntartó berendezésekről való lekapcsolás." San Bernardino Megye Fellebviteli Bírósága, 193 Par., 288, 291 (1983)



Mindenesetre az a feltevés, mely szerint csak az agy újagy része fontos a tudatossághoz, néha vita tárgyát képezi, ahogy az is, hogy csupán az elektromos tevékenység megszűnése elegendő a halál megállapításához. Végülis feltehetőleg az állandó és visszafordíthatatlan észlelőképesség elveszítése a halál ismérve, ahogy ezt az agykéreg pusztulása is bizonyítja. Tehát az emberi tudat és személyiség visszaállításába vetett remény semmivé vált. Jelenleg azonban a legtöbb helyen a halálnak egy óvatosabb meghatározása - az elektromos aktivitás megszűnése az egész agyban, nem pedig csak az újagyban - az elfogadott (például az Egyesült államokbeli Halál Törvény Egységes Meghatározása). 2005-ben, Terri Schiavo esetében került az agyhalál és a mesterséges életbentartás kérdése az amerikai politikusok elé. Általában az ilyen kétséges esetekben a halál oka anoxia (az agy oxigénellátásának csökkenése). Kb. 7 percnyi oxigénhiány elegendő ahhoz, hogy az agykérek elhaljon.


Még ezekben az esetekben is nehéz lehet meghatározni a halált. Az EEG képes észlelni a hamis elektromos impulzusokat a már halott szervezetben, míg előfordultak olyan esetek is, amikor egy élő agyban annyira alacsony volt az elektromos aktivitás szintje, hogy az EEG nem is érzékelte. Emiatt a kórházaknak gyakran alapos protokollokat kell végrehajtaniuk, beleértve az EEG-t, egymástól igen távoli intervallumokban, hogy bejelenthessék a halál beálltát.



Sok anekdotikus utalás szól arról, hogy orvosok embereket nyilvánítottak halottnak, aztán mégis visszajöttek az életbe, néha napokkal később, a saját koporsójukban ébredtek, vagy a balzsamozás megkezdésekor. Az élve eltemetettek történetei (akiket feltehetőleg nem balzsamoztak be) egy kora 20. századi feltalálót arra késztettek, hogy megszerkesszen egy csengőből és zsinórból álló riasztórendszert, melyet a koporsó belsejéből lehetett meghúzni.



A halál meghatározásának nehézségei miatt a legtöbb vészhelyzeti protokoll alatt egy első vizsgáló nem jogosult kijelenteni, hogy a páciens halott; néhány mentős gyakorlati szabály is született ezzel kapcsolatban, például, hogy egy személy nem nyilvánítható halottnak, kivéve ha világos és nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy a halál beállt, ilyen a végezetes lefejezés, rigor mortis (hullamerevség), livor mortis (hullafoltok), bomlás, hamvasztás, vagy egyéb fizikai sérülések, melyek egyértelműen összeegyeztethetetlenek az élettel. Ha bármily kis lehetőség is van az életre, és nincs kiadva a 'nem újraélesztendő' (DNR) parancs, akkor a mentősöknek hozzá kell látniuk az életmentéshez és addig nem hagyhatják abba, míg a beteg be nem ért a kórházba, ahol az orvosok is megvizsgálják. Ez gyakran olyan helyzetekhez vezet, melyekben kijelentik, hogy a beteg esélytelen az életre (DOA).



Villamosszékes kivégzés esetében, a CPR egy órán át, vagy még tovább tartó használatával a kábult idegeket helyre lehet állítani, és egy látszólag halott embert fel lehet támasztani. A jeges vízben eszméletlenül talált emberek túlélhetik, ha arcukat folyamatosan hidegben tartják, míg meg nem érkeznek a műtőbe. Ez a "merülő reakció", melyben az anyagcsere-tevékenység és az oxigénszükséglet minimális, hasonlóan a vízi emlősökhöz.

Az agyhalált úgy definiálják, mint az agytevékenység tökéletes és visszafordíthatatlan megszűnését. Az agyi funkciók látszólagos hiánya nem elég. Bizonyítékra van szükség, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Az agyhalált gyakran összetévesztik a vegetáció állapotával.

Hagyományos értelemben azt nevezik halálnak, amikor minden testműködés leáll, beleértve a légzést és a szívdobogást. Mivel néhány ember képes volt újjáéledni, miután egy ideig nem lélegzett, nem dobogott a szíve, vagy nem adott egyéb látható életjelet, valamint a légzés és a vér áramlása mesterséges eljárásokkal is fenntartható, szükség volt egy alternatív halál fogalomra. A legutóbbi évtizedekben bukkant fel az "agyhalál" fogalma. Az agyhalál ismertetőjele alapján egy személyt akkor is jogosan halottnak lehet nyilvánítani, ha a szíve az életfenntartó rendszernek köszönhetően még mindig ver.

Egy agyhalott egyén agyában nincs elektromos tevékenység, illetve az agyfunkciók fennállását se tudják ideggyógyászati vizsgálatokkal bizonyítani (nincs reakció a fájdalomra, nincsenek koponyai idegreflexek / a pupilla nem reagál - merev pupillák/, nincs oculocephalic reflex (babaszem), nincs szaruhártya reflex/, és nincs spontán légzés). Fontos különbséget tenni az agyhalál és a tettetett agyhalál állapotok között (pl. barbiturát-mérgezés, alkoholmérgezés, nyugtató-túladagolás, hipotermia, hipoglikémia, kóma vagy idült vegetatív állapot). Néhány eszméletlen páciens felépül, mások pedig komoly és visszafordíthatatlan ideggyógyászati működési zavarokat szenvednek, mindazonáltal megőriznek néhány csökkent agyfunkciót, mint például a spontán légzést, de elveszítik az agykéreg és az agytörzs funkcióit. Így az anenkefáliát, melyben hiányzik a magasabbszintű agyi jelenlét, általában nem tekintik agyhalálnak, bár bizonyos, hogy egy visszafordíthatatlan állapot, melyben talán szükség lehet életfenntartó berendezések bevonására.

Vegyük figyelembe, hogy az agy elektromos aktivitása leállhat teljesen, vagy látszólag teljesen ("lapos EEG") egy kis időre mélyaltatásban, vagy szívmegállás közben, újjáélesztés előtt. Az agyhalál tehát csak az elektromos tevékenység tartós megszűnésére vonatkozik. Számos ember, akik megtapasztalták a "lapos vonalat", vitatott természetű halálközeli élményekről számoltak be.



Feltételezik, hogy az elektromos tevékenység tartós megszűnése az öntudatosság végét jelzi. Azok, akik megnézik az agy újagy részét, mely az öntudatért kizárólagosan felelős, akárhogyis, de vitatják, hogy csupán az elektromos aktivitás megszűnése a halált jelentené. Sok esetben, különösen akkor, amikor a koponyán belüli nyomás megemelkedik, leáll az agy vérkeringése, az egész agy kikapcsol; azonban elszenvedhetőek olyan sérülések, melyek csak az újagyra gyakorolnak hatást.



Az agyhalál diagnózisához egész sor szigorú vizsgálat szükségeltetik, hogy biztosak lehessünk abban, hogy az állapot valóban visszafordíthatatlan. A kritériumok helyenként eltérőek, de általában két orvos ideggyógyászati vizsgálatai szükségesek, hogy kimutassák az agyműködés teljes hiányát, illetve elkellhet még két izoelektromos (lapos-vonal) EEG 24 órás különbséggel. A tervezett Egyesült államokbeli Halál Törvény Egységes Meghatározása egy kísérlet az ismérvek egységesítésére. A páciens testhőmérsékletének normálisnak kell lenni, nem élhet drogokkal, melyek elnyomhatják az agytevékenységet, és a diagnózist EEG-vel kell felállítani. Vagylagosan egy radionuklid agyvérkeringés letapogatás is kimutathatja a koponyán belüli vérkeringés teljes hiányát, így ez is használható a diagnózis megerősítésére, az EEG elkészítése nélkül.



A legtöbb szervátültetésre adományozott szerv az agyhalál megállapítása folytán kerül oda. Néhány országban (például Belgiumban, Lengyelországban és Portugáliában) mindenki automatikusan szervdonor, kivéve ha valaki különleges tanúsítványt kap, melyben leszögezik, hogy nem szervdonor. Máshol a családtagok, vagy a legközelebbi rokon hozzájárulása szükséges. A nem-élő donort gépeken tartják addig, míg a szerveit műtéti úton el nem távolítják. Ha az agyhalott egyén nem szervdonor, lekapcsolják a létfenntartó berendezésekről és bekövetkezhet a szívhalál