2009. szeptember 13., vasárnap

Entitás

Az entitások élő félelem-gondolatformák, a valóságban nem léteznek. Olyan időszakban, amikor valamitől nagyon félünk, entitás kötődhet hozzánk. A földhöz ragadt szellemek olyan halottak, akik még nem távoztak el a fénybe.
Legtöbbjük azt sem tudja, hogy meghalt, és azért kötődnek annyira a Földhöz, mert haláluk idején erős szenvedélyfüggők voltak. Pontosan ezért általában kocsmák, szórakozóhelyek, illetve olyan helyek környékén gyülekeznek, ahol kábítószert használnak. Ők az élő alkohol- vagy drogfüggőkön keresztül élik ki továbbra is szenvedélyüket. Sok esetben azért félnek továbblépni a túlvilági síkra, mert félnek a pokoltűztől, vagy a kárhozattól.

Más földhöz ragadt szellemek erősen kötődnek otthonukhoz, és pontosan ezért nem akarnak távozni innen. Mivel az ilyen szellemek azt hiszik, hogy még mindig életben vannak, csak is az élő emberekre hallgatnak, nem pedig az angyalokra és a felemelkedett mesterekre.Erős szenvedélyfüggőségek, kezelhetetlen depresszió, ismétlődő balesetek, a koncentráló készség hiánya, a személyiség hirtelen változásai. Gyakorlatilag bárkihez tapadhat entitás, vagy földhöz ragadt szellem, semmi félni- vagy szégyellnivaló nincs benne. Viszont mindenképpen foglalkozni kell a témával. Az entitások elengedésének többféle módja is van

Akár gondolatban, akár hangosan kérhetjük, hogy az eltávozott szellemek közül jöjjön le valaki, és segítsen nekünk. Természetesen olyan szellem, akihez a földhöz ragadt szellem közel áll, és szereti, fontos neki. Meg kell kérnünk, hogy jöjjön le érte, és segítsen neki megtalálni a fényhez vezető utat, magyarul: kísérje őt fel. Erre a kérdésre többnyire a földhöz ragadt szellem nagyanyja, vagy nagyapja jelentkezik majd, és azonnal elkíséri a szellemet a túlvilági síkra, ahol fejlődni, és növekedni tud majd.Kérhetjük Michael arkangyalt is, hogy az entitást, vagy földhöz ragadt szellemet vigye el mellőlünk. Ha ez megtörtént, kérjük meg Michaelt, hogy egy ideig maradjon mellettünk, és ügyeljen rá, hogy semmilyen szellem ne kerüljön a közelünkbe, amelynek nem lenne szabad, és csak olyan érkezzen mellénk, aki a szeretet forrásától érkezik.
Előfordulhat, hogy a földhöz ragadt szellem egy elhunyt szerettünk. Ebben az esetben egy kötelék fűzi hozzánk, mely gyakorlatilag pórázként köti hozzánk a szellemet. Vegyünk egy példát: egy nőt fiatal korában mindig bántalmazott az édesapja, mert alkoholista volt. Az édesapa már elhunyt, viszont szelleme még nem költözött a túlvilági síkra, mert erősen kötődik a lányához. Ez a kötődés azért van, mert szeretné jóvátenni bűneit, de ezt már nem tudja megtenni. Jelenléte azonban tudat alatt nyomasztja a lányt, és egyáltalán nem tesz jót neki, hogy még mindig körülötte van. Ha úgy érzed, veled is hasonló dolog történik, akkor hívd Michael arkangyalt, és kérd meg, hogy vágja el a szellemhez fűződő köteléket. Viszont ezzel egyidejűleg hajlandónak kell lenned elengedni a szellemmel kapcsolatos régi haragodat, vagy bosszúvágyadat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése